úgy szerette volna részletesen, választékosan és hatásosan kifejezni az érzéseit...legalább egy részüket...vagy legalább egyvalakinek.
a fejében már meg is volt a kész forgatókönyv, vagy legalábbis egy része... na majd most!
a sors fintora azonban, hogy nem volt képes kifejezni.
a legőszintébbnek szánt gondolatai is, amelyek kimondásra kerültek, jobbára kozmetikázva voltak. ne gondolja senki azonban, hogy emögött valamiféle álszentség, vagy mímelt megközelíthetetlenség rejlett.
megtanulta, ha egy adott pillanatban érez is valaki iránt szerelmet, gyűlöletet, szánalmat, sose mondja ki közvetlenül,mert kevés rosszabb van a rossz időben, rossz helyen kimondott szónál.
úgy vélte, az emberek túlbecsülnek bizonyos szavakat, fogalmakat, az életet magát (életigenlése ellenére )
minderre akkor jött rá amikor a világegyetemről olvasott egy hawking-könyvet.



"Az a gyáva, aki fél és elmenekül; az, aki fél, de nem menekül el, még nem gyáva."
 Dosztojevszkij: A félkegyelmű