ez a téma már régóta érik bennem :
sokat kutatok egyedi, mókás, elérhető árú kiegészítők után. nagyon sok ideig ( sőt, még most is ) a meska volt ennek a színtere. ezáltal sok nagyon kedves, tényleg a lelkét beleadó alkotót ismertem meg akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot és viszonylag rendszeresen rendelek tőlük megbízhatóságuk, egyediségük, igényességük miatt. ezért is hangsúlyozom, hogy ez a bejegyzés nem róluk szól, és egyébként sem célom mások megsértése; csupán a szuverén véleményemet tükrözi.
ma az etsy-n nézelődtem, és ekkor döntöttem el, hogy megírom ezt a bejegyzést.
a meska minősége mostanában - szerintem - erősen romlik, sok az olyan termék, amihez semmi kézügyesség nem kell, mert az alkotó által készen megvett kiegészítőt szinte ugyanabban a formájában fel is tölti meskára. és ez még a jobbik eset - úgy vélem. sok a másolás is, ami sem az eredetit megalkotónak, sem a vevőnek nem túl pozitív. az oldal készítői / karbantartói miért nem tesznek ezellen semmit ? esetleg egy picit szigorúbb minőségellenőrzéssel , vagy utánajárással ennek nem lehetne elejét venni ?
ezzel szemben az etsyn böngészés mintegy felüdülés volt számomra, erősen gondolkozom, hogy a postaköltség ellenére ezentúl, ha rendelek valamit, akkor azt onnan fogom ( vagy nem a meskán keresztül intézem, amivel szerintem egyre többen élnek is.. ). hogy miért ? a keatív termékek határtalan tárháza ez az oldal + vannak ugyan vintage cuccok is, de ezek külön a szívem csücskei.
nem szerettem volna sem a meska ellen beszélni, sem pedig az etsyt reklámozni ezzel, és egyébként is minden tiszteletem azoké a magyar alkotóké, akik szívüket-lelküket beleadják a szebbnél-szebb kézműves tárgyak kivitelezésébe. továbbá tisztában vagyok azzal is, hogy az etsy nagyobb tömegeket mozgat meg, több embert fog össze, több a lehetőség, de ez a magyar oldal sokszor rossz minőségű áruira úgy gondolom, nem 'mentség'.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése